Tegnap elkezdődött végre, amire Samu két éve készül, megvolt az első harmonikaóra! 

Ötévesen közölte, hogy ő bizony harmonikázni fog. Csak úgy, a semmiből. Mondtam, jól van, klassz ötlet, hajrá! De nem sokat adtam volna rá, hogy ennek a kijelentésnek bármi hatása lenne a jövőjére. Pedig megérte volna fogadni rá nagy tételben... Végigtolt tavaly egy év szolfézst is, heti kétszer, ebbéli szándéka jegyében. És még élvezte is!

Az óra után szenvelgett kicsit, hogy mennyi házi van rögtön az első óra után, de láttam rajta, hogy igazából alig várja, hogy nekiülhessen kibogozni a tanárnő által feladott hangsorokat. G-ből ugyanolyat kanyarított, mint a tanárnőé, azt hiszem, rögtön megkedvelték egymást.