(...na az vicces! - by Garfield). És Samu szerint is az. Elképzelte, és viccesnek találta. Én meg meglepődtem. Arról volt szó ugyanis, hogy a gigás melegítőfelsőjét (igen, még megvan!) a széke támlájára akasztotta, és tőlem várta az ítéletet, hogy jó lesz -e az ott. Mondom: -Igen. Samu: -Emma nem fogja elvenni? Én: -Nem, Emmának nem kell a pulcsid. Emma nem hord pulóvert. Samu: egy másodperc szünet, aztán az a szokásos "igen szép" röhögése: "ha-ha, Emma nem hord pulóvert, ha-ha"! Nem gondoltam volna, hogy leesik majd Neki, hogy ez egy poén.
A szóban forgó egyed amúgy, aki valóban nem hord pulóvert, három napja volt kilenc éves. Kapott egy kis csokit... B. pedig ma otthagyta a bölcsi előtt. Na, nem azért, mert már öreg, meg most amúgy is úgy hullik a szőre, hogy térdig angórában járunk, hanem azért, mert (már B. öreg (bár a szőre nem hullik)), és basszus ottfelejtette!!! Megjöttek a bölcsiből, Samut beengedte az ajtón, és lélekszakadva rohant vissza, azzal, hogy "Emmát lennfelejtettem!" Őszintén reméltem, hogy a szegény jószág nem gondolt semmi rosszra, és békésen várta, hogy visszamenjünk érte, nem próbálta kiszabadítani magát és hazatalálni, mondván "ha Lassie-nek sikerült, akkor nekem is fog!!!"... A helyzetet súlyosbítja, hogy B. és Samu a bölcsi után még beugrottak vásárolni a helyi közértbe, és úgy jöttek fel utána.... Minden jó, ha a vége jó: kisvártatva hallom, hogy Emma beliheg a bejárati ajtón. Huhh, kő lepotty. Emma sok tekintetben rémesen idétlen, de a helybenmaradásban nagyon profi. Pl. amíg a többi sorstársa a suli kerítésénél nyüszítve, vonyítva, ugatva ugrál és szaggatja a pórázt a gazdája után, Emma csak fekszik, és békésen nézelődik, amíg meg nem jelenünk mellette.
Egyébként pedig szeret itt lakni: élvezi a tengert, a dombokat, a sétákat, a bőrkanapéval felérő fekhelyét, ami a házban van (nem pedig a kertben). Akárhogy is kerti kutya a labrador, és bírták a mínuszokat a jó vastag bundájukban, mégiscsak lakáskutyaként boldog, mert így kezdte az életét. De azért pulóvert nem fog hordani soha!
