kezdődött ma a suliban, ha nem számítom az első, beszoktatós hetet. És igen, még mindig tart a lendület és a lelkesedés, bár reggel borzasztó nehezen ébred, általában még alszik a vállamon, ahogy leviszem az étkezőbe, de aztán mire az iskolához érnek B-vel (általában Ő viszi le bicajjal), már fülig ér a szája, és amikor megyek érte (általában lóhalálában), sikkantgatva, ugrabugrálva, feldobódva szalad ki az ajtón. Nagyon szereti a tanítónénit, ma többször is hangosan köszönt neki, és csalódott volt, hogy az nem hallotta (mert messze voltunk).

Göbi kapott ma oltást, a nővérke jó sokáig böngészte az oltási könyvünket és hasonlítgatta a kifüggesztett helyi oltási protokollt, közben örvendezett vala, hogy mennyire hasonló a két ország oltási rendje, aztán kisilabizálta, hogy mit kell most megkapnia Samunak. Közben a fiam hozta a formáját és addig kepeszkedett, míg végül elérte a vérnyomásmérő gép gombját és bekapcsolta. A szurit nagyon kis hősiesen viselte, épp csak egy pár másodpercet sírt, aztán abba is hagyta, pláne, mikor kapott a nővértől egy gumimacit (khmm, otthon matricát adnak, itt meg gumicukrot, ráadásul olyat, ami még meg is van forgatva porcukorban...). Iskola után meséltem Majának, hogy Samut beoltották, olyan aranyos volt, mert úgy sajnálta az öccsét, kérdezte, hogy sírt -e.

Nekem meg kijutott mára a rohanásból: a rendelő a vasútállomáson van, onnan indultunk a tengerpart irányába a nagyszülőkkel. Harmad úton jártunk, mikor rájöttem, hogy elfelejtettem pénzt felvenni. Szerencsére nem volt még messze a bank, visszaszaladtam. Ahogy ott végeztem, eszembe jutott, hogy a pisimintáinkat is elfelejtettem leadni a rendelőben. Na, egyeztetés Anyósékkal, hogy majd találkozunk a parton, megint vissza, most a rendelőig. Utána tempó-tempó le a partra, mert már az az idő is vészesen közeledett, hogy Majért menni kell az iskolába. A parton újabb egyeztetés, hogy visszamegyek Majáért, és ismét a parton találkozunk. Majdnemfutós gyorsgyaloglás az állomás melletti parkolóhoz, autóba bevágódás, "száguldás" az iskolához (amennyire a sebességkorlátozás, a hiányos helyismeretem és az elférek-e-az-út-szélén-parkoló-kocsisor-és-a-szembejövők-közt parám engedte). A suli környékén persze zéró parkolóhely, de most legalább nem kaptam ki magam elé egy kikerülhetetlen, de annál inkább araszoló kukásautót, mint a legutóbb... Végül találtam egy helyet, turbóparkolás, és egy utolsó sprint az iskoláig. 12:10-re értem az ajtóhoz, szerencsére még tartott a kicsekkolás, úgyhogy nem volt annyira feltűnő, hogy késtem. Ezután Majával leautóztunk a part keleti végéhez, ahonnan már a nagyszülőkkel és Samuval kiegészülve elsétáltunk a viktoriánus kikötőig. Ott még segédkeztem a kajavásárlásban, aztán vissza is fordultam Samuval az autó irányába, hogy hazahozzam aludni.

Sebaj, itthon majd töltekezem energiával egy tányér jófajta, füstölt csülkös Jókai bableves által. Nem, mintha oly nagy szükségem lenne rá, ugyanis amióta itt vannak B. szülei, kicsit megdobódott a napi energiabevitelünk: zserbó, isler, kakaós csiga, túró rudi, túrógombóc, csokis kuglóf, stb......