Tulajdonképpen nem is az én érdemem, hanem B-é, aki nem tudom, milyen indíttatásból, talán kiérezte a hangomból, amikor meséltem, hogy időpontegyeztetéskor az előttem álló kislánynak az anyukája rákérdezett, hogy következő héten jöhetnének -e mindketten a lányával, hogy én is gondolkodom a dolgon. Csak én még várni akartam, amíg az utasításoknak legalább a felét értem. B viszont azzal jött haza, amikor egyszer egyedül vitte a gyerekeket, hogy jövő héten nekem is kobakot kell húznom, mert én is felülök egy lóra. Ami aztán majdnem kútba ugrott, mert ez az alkalom éppen arra a bizonyos sütivásáros durva gyomorfájós hétre esett. Szombatra ráadásul a fejem is megfájdult a gyomorfájás miatti kávémegvonás okán, szóval nem éreztem magam éppenséggel lóképesnek, meg is próbáltam B-t rávenni, hogy ezegyszer üljön fel helyettem, de nem engedett, inkább beígért némi paracetamolt az útbaeső benzinkútról, hogy legalább fejem ne fájjon. Pechemre csak olyan forróital típusút talált a shopban, amit forró víz híjján egy palack hideg vízben kutyult össze nekem már a farmon, majd a nyeregbe szállás előtti percben a kezembe nyomott, hogy igyam meg. Mit mondjak, nagy önuralom kellett hozzá, hogy ne köpjem ki azonnal, sőt megigyam az utolsó cseppig, de a cél érdekében megtettem (megj.: egy hete B-nek is szüksége lett erre a bizonyos italra, és bár ő előírás szerint, forró vízzel csinálhatta meg, még így is azt mondta, hogy ez rémes, és posztumusz hősnek nyivánít).

Furcsa volt 15 (20?) év elteltével újra a nyeregben ülni, nem is csináltam valami jól, pedig  kívülről nézve olyan könnyűnek tűnik. Azért az oktató néni megdícsért (mert olyan kedves), és örömmel vette, hogy a következő hétre is feliratkoztam. Azóta ma már harmadszor ültem a békés Sindbad nyergében, már nincs "menten lezuhanok" érzésem ügetés közben, és talán a következő héten már kísérő sem kell mellém, tudom majd magam is irányítani a lovat (ami lépésben a hülyének is megy, de ügetés közben már keményebb dió). Ami még érdekes: most már az utasítások 90%-át értem, úgy látszik, jobban fog az agy, ha kicsit stresszhelyzetbe kerül, ha a követelményeknek való megfelelés azon múlik, hogy értsük, mit várnak el tőlünk.

Nemsokára hazalátogatunk, és már el is határoztam, hogy egyik utam a Decathlonba vezet majd, ahol veszek magamnak egy lovaglónadrágot, meg talán egy saját kobakot is, mert jelenleg (nem röhög!) Maja régi kobakját hordom... (Neki az egy picit nagy volt, így még korábban kapott B szüleitől a farmhoz közeli lovasboltból egy kisebbet - az így parkolópályára került eredeti kobak most jól jött, hogy én is nyeregbe pattantam)

Maja a lovon (ott hátul balra pedig én)