Essék most szó Samu intézményesedésének helyzetéről is, ha már az előbbiekben Majáról számoltam be. Részéről a lelkesedés nem olyan jellemző, reggelente öltözésnél rendszeresen előadja a "ne menjünk nurserybe, inkább itthon maradok Anyával/Apával" műsorszámát. Ilyenkor győzködjük, hogy milyen jó ott Neki, várják az ottani játékok és a barátai. Nem nagyon szokott hinni nekünk, de azért általában, amikor már ott állunk a kapuban, nem ágál, becsönget, felakasztja a kabátját és hiszti nékül vonul be a csoportszobába.

Hétfőn megütötte az egyik társát. Nem vészesen, de odacsapott. Mert pakolás volt, és az elvette Samutól a játékot, hogy elrakja. Mrs. Smith megpróbálta elmagyarázni Neki, hogy ez nem való, de Samu ebből valószínűleg egy kukkot sem értett. Amikor elhoztam, én is elmagyaráztam Neki, bár megígérte - többszöri kérés után, vonakodva - hogy nem fog ütögetni másokat, látszódott rajta, hogy totál nem osztja a véleményemet. Később az Apjával is megbeszélték, az eredmény ugyanez volt: nem igazán értette, miért ne érdemelné meg az illető a bántalmazást, ha egyszer elvette tőle a cuccot. Hát, ez van, nem egy Maja, az biztos, de persze nem is várjuk el Tőle, hogy értse, hogy miért nem szabad, elég, ha tudja, hogy helytelenítjük az ilyesfajta viselkedést. És mi meg reménykedünk, hogy nem válik belőle olyan kisfiú, mint amilyenekre Maja panaszkodik gyakran suli után... A pakliban ugye benne van, amilyen kis indulatos, hirtelen haragú a lelkem (bogaram).