Visszatérve az eredeti témához: Samu másfél éves lett! Olyan rég írtam már Róla, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. Jöjjenek előbb a számok, mert tegnap vettünk egy mérleget és végigmértük a családot (hjajj, 3 kilót híztam, mióta kint vagyunk, ó, azok a fránya reggeli briósok…). Samu 11,8 kg, aminek nagyon örülök, mert decembertől májusig (júniusig?) nem hízott semmit, 10,5 kg volt majd’ fél éven át. Mégsem mondanám, hogy látszik rajta, inkább nőtt, mint hízott. Most 86-osokat hord, jópár hónappal megelőzve nővére egykori méretét, emlékszem, Neki még 20 hónapos korában is meg mertem venni egy 74-es kardigánt, igaz, az már olyan utolsó pillanatos dolog volt, de akkor is.

Tizenkét foga van, illetve tulajdonképpen már tizennégy, mert kint van a két felső szemfogának a hegye is. Úgy tűnik, Samu szereti szimmetrikusan növeszteni a fogait: nemrég jött ki a négy rágófoga is, mind a négy egyszerre!

A legszembetűnőbb dolog Samuval kapcsolatban, hogy újabban milyen sok mindent megért abból, amit beszélünk (akár közvetlenül Hozzá, akár másokhoz). Ha mondom Neki, hogy kész a kaja, megyünk enni, üljön asztalhoz, akkor sarkon fordul, és teper az étkezőbe, mászik fel a székébe. Aztán például nemrég kint voltunk a játszótéren, és Maja azzal nyaggatott, hogy hoztam –e valamit (kekszet), amit megehetnének Samuval a kisasztalnál. Eleinte próbáltam kitérő választ adni, aztán bevallottam, hogy igen, van nálunk keksz, de előbb játsszanak, majd később megesszük, nem kekszezni jöttünk ki. De ekkorra Samu már el is iszkolt, át a játszótér túloldalán lévő kisasztalhoz, a babakocsiból kivette a szatyromat, és felpakolta az asztalra. Vagy egy tegnapi sztori: Samu az étkezőben, Maja a nappaliban, nem látják egymást. Maja átkiabál: „Saaamuuu, gyereeee, építettem egy sínt!”, mire Samu lecsusszan a székről, és hangos „hu-húúúú”-zások közepedte szalad át a nappaliba. Megértette a „sín” szót és tudta, hogy ez a vonatokkal kapcsolatos!

Kezd szavakat is mondogatni, bár igazából egyetlen olyan szava van, amit teljesen tisztán ejt és mindig megfelelően használ, ez az „Emma”. Nagyon odavan Emmáért, szegény jószágnak nem kevés dolgot kell eltűrnie Samutól, pl. rendszeresen rajta mennek az autók, vagy Samu ráfekszik, nyúlkál a szeméhez, orrához, füléhez, sőt, sokszor a fekhelyét is elbitorolja, vagy legalább társbérleti szerződést köt. Szerencsére Emma végtelenül türelmes és jámbor állat, legfeljebb segélykérően néz rám, és én azért igyekszem is tiszteletben tartatni a személyes terét, háborítatlanságát és a méltóságának megtartását.

A szavakhoz visszatérve, néha mondja az „anyá”-t és az „apá”-t is, de nem használja olyan gyakran és konzekvensen, mint ahogy az elvárható lenne, tekintve, hogy milyen hamar felbukkant már ez a két szó a korábbi fejlődési szakaszokban. A többi szava hangutánzó szó vagy olyan saját, egyszerűsített változat, de ezekből van elég sok. Pl. a kutya „u-u”, a vonat „hu-húúúú”, az autó (vagy ált. a járművek) „brmm-brmm”, a teknős „tete”, a csiga „giga”, a katica és a kakas „kaka”, a krokodil „kokó”, a béka „keke” (gy.k.:a brekekéből), a bárány „bee” és a legújabb: a kávé „káé” (nem csoda, ilyen kávéfüggő szülők mellett, hogy benne van az első húsz szó között…). Néha használja azt, hogy „kap”, ha valamilyen kaját kiszemelt magának és kérne belőle. És hát még mindig fut az abszolút egyedi, jódliszerűen előadott, le nem írható és felnőtt hangképző szervekkel utánozhatatlan „gila-lila-lila-lila-liii” Ennek gyors és lassú változata is népszerű. Maja nevét nem mondja, pedig azt hittem, ez lesz majd az egyik első szava. Szegény Maja, pedig igazán megérdemelné már, hogy az Ő neve is sorra kerüljön…

A kedvenc játékai közül továbbra is az autózás (vonatozás) áll a lista élén, mindenhol kiszúrja a járműveket, legyen az bármilyen rafinált helyen: félig a kanapé alá szorulva vagy egy kirakat hátterében egy plakáton, egy könyv élén ici-piciben… De ha az utcán vagyunk, akkor is úgy tud lelkesen rámutatni az ezredik autóra, mintha az lenne az első, kerekeken guruló valami, amit életében látott. És ha történetesen az illető jármű gyerekkézbe való játék, akkor már megy is érte, és kezdődik a végtelen brmm-brmm-özés. A favonat síneit is ügyesen összeilleszti már, legjobban a híddal szeret játszani.

Szeret könyveket nézegetni, főleg az autókat (nyilván) és a csigákat keresi bennük. Egészen szépen is bánik a könyvekkel, nem tépi, nem gyűri (direkt), csak lapozgatja. Vannak kedvenc könyvoldalai, amiket rendszeresen kikeres(tet) magának, és fel is ismeri, megmutatja a polcon azt a könyvet, amiben található.

Majával közösen még elég ritkán játszanak, inkább csak néha sikerül úgy játszaniuk egy szobán belül, hogy nincs belőle éktelen visítás (sokszor úgy érzem, hogy abból áll a nap, hogy a nézeteltéréseiket simítgatom elfelé, valamint játékokat és igazságot osztok). Mostanában a favonatozás kezd egészen békés mederben folyni, Samu mosolyogva tűri, hogy Maja néha odébblöki a pálya mellől vagy kilöki a szerelvényeit. A másik közös kedvenc a kanapén ugrálás-birkózás, csak ne kapnék közben folyamatosan szívrohamot, hogy épp melyik fogja kitaposni a másik belét vagy eltörni a nyakát… Paraanya on.

Nagyon vicces, amikor bújócskáznak, Majának van két bevált búvóhelye, egy az emeleten, egy a földszinten. Attól függően, hogy épp hol tartózkodunk, Maja elbújik a megszokott helyre, Samu pedig a „keresd meg a Maját” vezényszóra elindul, és egyenesen odamegy, majd (mindkét részről) nagy sikítások közepette „megtalálja”.

Szeret nevetni, vannak általa viccesnek titulált dolgok, pl. ha valaki köhög, akkor utánozza és nevet rajta. Vagy ha dörmögő hangon mondok neki valamit, vagy az, ha csak úgy a poén kedvéért hátrafelé sétál. És abban Majával is egyetértenek, hogy ha valamelyikük púzik, az elsöprően vicces. Az pedig már szerintem az, ha a nagy nevetés után Samu erőlködik, hogy hátha sikerül neki is/újra… Viszont vannak dolgok, amik csak Samu szerint viccesek, másoknak nagyon nem. Például néha rájön az ötperc és nagyon viccesnek találja, hogy belemarkol valakibe. Vagy általában az is nagyon mulatságos Neki, ha valamiért rászólok. Akkor sokszor direkt csinálja tovább, hogy megint rászóljak, akár még mérgesebben, és akkor újra röhöghet. Szóval olyankor taktikát kell váltanom, és vagy egyszerűen elcipelni a tiltott dologtól, vagy ha van rá lehetőség, akkor azt mondani, hogy mi igen, és nem azt, hogy mi nem (pl. a markolásnál is megkerülhető a tiltás azzal, hogy azt mondom: „csak szépen, simogasd!”.

Elmúlt a csetlő-botló korszak, most már egészen ügyesen navigál a lábán, a lépcsőn is biztonságosan közlekedik, le lehetett szerelni a gyerekrácsokat. A székébe egyedül mászik fel, illetve, amióta megmutattam, hogy hogy éri el a könyvespolcán a könyveket, azóta az is nagyon megy: nagy játékdobozt kiborítani, fejjel lefelé fordítani, a polc alá tolni, felmászni rá, levenni a könyvet és azzal lemászni. Ebből csak az utolsó lépés szokott néha nehézkesre sikerülni. Viszont ennek mintájára már azt is kitalálta, hogy a lenti fürdőszobai fellépőt a mikró elé cipelheti, és máris elérhető a csipogó-világító-nyomkodós Kánaán.

Szalad is, és ha kergetjük, akkor egészen meglepően gyorsan, főleg, ha igazán nem babra megy (alátét) a játék, mert mondjuk az utcán próbálom megakadályozni, hogy az ellenkező irányba/az úttest felé/a nagy szintkülönbséget lezáró, de kisgyerekek számára tökéletesen átjárható-megmászható korlát irányába kepesszen. Emiatt egyszer már a gyerekpórázt is bevetettem (aztán feladni kényszerültem, mert egy gyerekpóráz még hagyján, de ha mellé van még egy kutyapóráz, egy böszme válltáska és egy labdahajító is, akkor a végeredmény totális káosz és egy nevetségesen lúzer kétgyerekes anyuka felettébb érdekes, tragikomikus előadása a park padjain terpeszkedő, unatkozó nyugdíjasok számára – azóta nem is szívesen vállalom be a tengerparti túrát egyedül, két gyerekkel, kutyával)

A mozgásával kapcsolatban megemlíteném, hogy sajnos nem sikerült teljesen megoldani a láb-problémát az egy évvel ezelőtti tornáztatós korszakkal, ugyanis szegény Samu rém csámpás. Nem tudom, idővel ez elmúlik –e vagy sem, remélem, legalább javulni fog valamennyit.

Éjszaka továbbra is alszik, általában egyszer azért kér egy kis kaja-utánpótlást, de utána többnyire gond nélkül visszaalszik (rosszabb napjain nem, akkor általában köztünk alszik vissza és hajnalban visszacsempészem az ágyába). A délutáni alvásai mostanában kicsit megrövidültek, eddig három órát aludt, most már gyakoribb, hogy csak kettő sikerül, de azt hiszem, még így is jobb, ha csendben verem a popsimat a földhöz, mint hogy a mínusz egy óra miatt siránkozzak.

A kajálása rapszodikus, néha szinte mindent megeszik és sokat, máskor meg semmi nem jó, és akkor egésznap szinte semmit nem eszik.

Összességében egy nagyon szuper kissrác, imádom minden kis porcikáját, meg a viselt dolgait, még ha néha bosszantóak és/vagy fárasztóak is azok. Ijesztően gyorsan nő, és már most tudom, mennyire fognak hiányozni a kis sonkácskái, párnás karjai, puha talpacskája, kövér lábujjai, ici-pici tagjai, ha nagyobb lesz és nyurga. Úgyhogy próbálok ezekkel a dolgokkal most minél inkább feltöltekezni.