Kántálta fennhangon és nagy lelkesedéssel Maja, miközben ugrált a kanapén. Meghallotta ugyanis, ahogy mondom a Mamának, hogy vasárnap készüljenek szülinapozásra. Kérdeztem is aztán Majától (költőileg), hogy vajon van -e még olyan gyerek a világon, aki ennyire örül annak, hogy a testvérének szülinapja lesz? És közben feszítette a mellkasomat a szeretet és a büszkeség, majd' kipattant. Őrület, hogy milyen lelkesedéssel figyeli az öccse fejlődését, mindennek örül, ami újdonság Vele kapcsolatban. Meg annak is, ami már "szakállas poén", például máig lelkendezik, hogy "nézd, Anya, milyen ügyesen ül!" vagy hogy "nézd, Anya, vannak fogai!". Együtt örülünk, hogy milyen sokáig tud már kapaszkodás nélkül állni, vagy hogy lemászik a kanapéról, együtt nevetünk, ha valami vicces hangot ad ki magából, meg hogy tátja a száját, amikor Maja a kádban játékból eteti vízzel. Imádja megnevettetni, és csalódottan felrója, ha Göbi épp nem mosolyog rá, mert mondjuk fáradt. A ház felé lépcsőzve meg kell állni, hogy megmutathassa Göbinek, hogy ugrál a hóban, mert egyszer Göbinek ez tetszett. (Persze mire ezt a posztot írom, már nincs hó) Ha reggel Maja ébred hamarabb, akkor ragszkodik ahhoz, hogy ő menjen be elsőként a testvéréhez, amikor ő is felébredt. Sokszor ilyenkor én csak hallgatom az ágyamban fekve a Samufonon keresztül, ahogy röhögcsélnek akár 20 percen keresztül is, és általában arra megyek be, hogy Samu ágya tele van játékokkal, amiket Maja pakolt be neki.
Mindig is sejtettem, hogy Majából jó nagytesó lesz, de hogy ennyire, arról álmodni sem mertem. Remélem, ez a jó kapcsolat egész életükben elkíséri őket, hiszen ez az, amiért egy szülő testvért szán elsőszülöttjének, ez az, amit cserébe remél a második gyerek születésétől kezdődő örökös lelkiismeretfurdalásért, hogy megszűnik az elsőnek addig járó kizárólagos figyelem és törődés (a másodiknak meg soha nem is jut osztályrészül).
