...pedig milyen jól elképzeltem az ütős blogbejegyzést a sztoriról. Még a címét is kitaláltam: "kir. cs. kupaktanács" Mert ahogy ott ültem a lelátón, arra gondoltam, ebből a szemszögből tálalom a történetet, hogy milyen vicces lehetett, ahogy a királyi család együttes erővel kitalálja, hogy kit delegáljanak a Motcombe School éves tornabemutatójának konferanszié szerepére? Na kit? Colin(Firth)-t! Igen, épp Őt, a család lúzer, beszélni és szerepelni világ életében gyűlölő alakját, ráadásul pont egy ilyen, diplomáciai szempontból tökéletesen irreleváns eseményre! Miközben ezen derültem magamban, szem elől tévesztettem Samut. Lélekszakadva rohantam a lelátó lépcsőházában lefelé, míg végül rábukkantam egy óriási eper belsejében, aminek a belsejét Ő maga rágta ki. Hát, igen. Nagyjából itt kezdett gyanússá válni a dolog, hiszen Samu utál minden gyümölcsöt... Szép lassan kezdtem magamhoz térni. Félálomban még kifejezetten bosszantott, hogy a blogbejegyzésnek lőttek. Röhögni magamon már csak a vonaton jutott időm, mert a reggeli készülődés elég kapkodósra sikeredett. A járatom előtt kimaradt egy vonat, így jelentősen nagyobb volt a népsűrűség, mint az előző héten, de nekem még jutott jó hely az ablak mellett, úgyhogy bámultam kifelé a zöld dombokra, ahogy szállt fel a köd a legelésző lovak és tehenek fölött. Aztán mikor már városiasabb területekre értünk, rávettem magam egy kis szómagolásra, bár a hátsókerteket is szeretem vizslatni...
Ezúttal már nem volt útvonalterv csekkolgatás, hol vagyok, merre menjek lúzerkedés, csak kellemes séta kávéval a kézben, viszont ezúttal sem tűnt fél órának az út, pedig ennyi, az órám nem csal. Amikor a templom-múzeum-sulihoz értem, jutott eszembe, hogy akartam hozni fényképezőgépet... Hát, majd jövő héten hátha eszembe jut. Egyik társunk valami házeladási bonyodalom miatt halasztott, így már csak öten maradtunk. A nap hasonlóan telt, mint az előző heti: 10-16:45-ig angol, angol, angol, brutális, fejfájdító dózisban, ebéd a kis Temze fölötti bisztróban (melegszendvics), ezúttal egy másik csoporttárssal, tehát ismét csak angol... Parlament, hajók, dagály, London Eye oldalról. Suli után a Rob által már sokszor emlegetett London Graphics Center felé veszem az irányt, nincs messze, ez is csak fél óra gyalog, és olyan szerencsésen helyezkedik el, hogy a vonatállomás onnan szintén fél óra. A Trafalgar térig ismerős úton megyek (közben ismét kibukkan a London Eye, most szemből, apró piros lámpákkal rajta, az előtérben platánlomb, kovácsoltvas kerítés), utána viszont egy fantasztikus "kis" utcában vitt az út: színházak, éttermek, szuper épületek, nagyon tetszik, hogy mennyire klassz színárnyalatokat használnak a homlokzatokon. A rajzbolt egy kis mellékutcában van, de szerencsére mire épp kényelmetlenül éreztem volna magam a fő sodortól eltávolodva, már ott is volt a sarkon. Bevetettem magam a rajzeszközök közé: papírok, rajztömbök, vonalzók, tollak, mappák, mindenféle színezőeszközök: filcek, kréták, pasztellek, minden, mi a magamfajta rajzeszközrajongó szem-szájának ingere. Végül három filcre elcsábultam, és beszereztem egy tekercs papírrögzítő szalagot is, a többi tekintetében maradtam a nézelődés élvezeténél. Azért a Pantone zokni már nekem is egy kicsit röhejes túlzás volt... Időközben felbukkant két csoporttás, és néha összeverődve, néha különválva böngészgettünk. Nem emlékszem, mikor váltunk szét, de azt tudom, hogy amikor az állomás felé vettem az irányt, még bőven időben voltam, és nem is éreztem, hogy lassan haladnék, mégis, mire a Buckingham Palotához értem, már elmúlt hét óra, a vonat 19:17-kor indul... (London Eye a park fölött a távolban, csak a rajta égő piros lámpák által kirajzolva, basszus, hogy otthon maradt a gép, jó sorozat lett volna!) Erősen szaporáztam a lépteimet, a végén még el is kavarodtam egy kicsit a pontatlan helymeghatározás miatt, szerencsémre akkor már megláttam az ismerős irodaépületet, és tudtam, merre kell mennem. Utolsó száz futva. Újságot venni már nem volt idő, de legalább elértem a vonatot. Ezúttal amúgy is maradt elég nafta a telefonomon, hogy tudjak egy kicsit olvasgatni neten, aztán átolvastam Rob aznapi handoutjait, végül elmajszoltam a szendvicseimet, és ezzel nagyjából be is ért a vonat Eastbourne-ba.
Ismét egy jó nap volt, és végül csak lett bejegyzés Colinból is!
