Maja első foga! A mai reggelim mellé kaptam meg "ajándékba", azon véresen, fúj. Méltó befejezése volt ez az eddigi "terror-horrornak", amelynek keretében nekem rendszeresen (=napjában 3-4x) nyugtáznom kellett a fog kilengésének egyre növekvő amplitúdóját, sőt, eleinte a manuális ellenőrzés is része volt a szeánsznak, de aztán idővel sikerült lealkudnom vizuális szintre a részvételemet. Nekem ez is bőven elég volt. Reméltem, hogy amikor a saját gyerekem foga lesz a lazulás tárgya, akkor nem leszek tőle annyira rosszul, de sajnos igen. Anyukámtól már utólag bocsánatot kértem az összes gyerekkori fogkiesős rémségemért (élen a "Kiakasztós"-sal - hát, utólag új árnyalatot nyert a "kiakasztós" megnevezés...).

No, de ott tartottam, hogy ott hevert végül A Fog az asztalon, és igazából nem volt alkalmam kiakadni rajta, mert szegény gyerek annyira meg volt rémülve, hogy hát most azért mégiscsak a testéből kivált egy darab, és úristen véres, és ráadásul szegénykém azt hitte, hogy csak a foga egy darabja tört le, mert olyan kicsi volt a cucc (azért ez milyen intelligenciára vall már, hogy meglátja, és rögtön mérlegel, hogy ez kisebb a vártnál és következtetést von le, hogy bizonyára csak egy része az egésznek?).

Nem igazán vérzett, de azért tettünk oda egy zsepit, mert ez megnyugtatta, és odavettem az ölembe, és igyekeztem lelkesíteni, hogy ez milyen nagy dolog (mert hogy tényleg az)! Végül meg is nyugodott, elcsomagoltuk az ominózus fogat egy zsepibe, és odakészítettük a hálóba, hogy este (azaz most) a fogtündér elvihesse, egy egyfontost hagyva helyette maga után.

Remélhetőleg a "fogtündérnek" van a tárcájában egyfontos...

u.i.: ...és ez még csak az első felvonás, hány foga is esik ki egy gyereknek? És kettőnek? Jajj...