Samu vidáman indult a bölcsibe, akasztotta a kabátját a fogasra, lépegetett fel a lépcsőn, fordult be a csoportszobába... ...ám amint ott meglátta Mrs. Smith-t, eltört a mécses, és ismét sírva kellett otthagynia B-nak. Ezzel persze alapvetően nincs baj, ha abbahagyja, és nem sír megint másfél órán keresztül. A rutinos iskolás Maját bekísértük a suliba, aztán irány a közért, heti bevásárlás, szorongással fűszerezve: vajon csörren -e a telefon...

De nem csörrent! Elmúlt a 10 óra is telefon nélkül, így nyugodt lélekkel tettem a dolgom a házban: pakolás, főzés, hajmosás.

Megint B. ment érte délben, kíváncsian vártuk a délelőtti események történetét: Samu kb 10 perce sírt, amikor aztán az egyik nevelő lement Vele az udvarra (az a bizonyos szempont, ugye, ugye...), ahol a jó öreg lábbalhajtósban megvígasztalódott, kisimult az arcbőre, és amikor már vidám volt, visszavitték a csoportba, ahol azután rendes mederben folytatta a többiekkel a délelőttöt. Halleluja!