Január 4-ével megkezdődött Maja sulijában a Term3, immáron teljes „munkaidővel”: a gyerekek, köztük Maja is, 9-15 óráig tartózkodnak az oktatási-nevelési intézményben. A kezdés előtt Majával főként nem erről beszélgettünk (hogy tovább lesz bent), hanem inkább arra helyeztük a hangsúlyt, hogy ha újra elkezdődik a suli, akkor már Ő is bent fog ebédelni. Ez nagyon tetszett Neki, főleg, hogy az ebédpénzt napi alapon kell fizetni, azaz kis pénztárcában minden nap magával kell vinnie és a megfelelő kosárkába helyeznie reggelente az aznapi étkezés ellenértékét (1,95 GBP). További lelkesítés gyanánt felvetettem, hogy majd elmegyünk, és veszünk Neki egy aranyos pénztárcát. Nagy meglepetésemre nem lelkesedett az ötletért, kitalált mindenfélét, hogy úgysem lesz olyan, ami neki tetszik, meg ez, meg az, aztán a végén csak kibökte, hogy ő azt a kis zippzáros tasakját akarja kitisztítva visszakapni, amit még több mint egy éve a barátnőmtől kapott, eredetileg pehelycukrok voltak benne, kiürülése után Samu fa kisautói vették birtokba. Magamban igen örvendeztem, hogy lám, a fogyasztói társadalom még nem rontotta meg véglegesen a lányomat, és megígértem Neki, hogy úgy lesz, ahogyan a kisasszony kívánja.

További nehezítés a gyerekeknek, hogy mostantól nem mehetnek be velük a szülők az iskola épületébe, hanem csak bebocsájtjuk őket a kapun, és onnantól egyedül kell boldogulniuk a reggeli teendőkkel: az öltözőben levenni a kabátot, sapkát, sálat, kesztyűt, esős idő esetén átváltani a gumicsizmát iskolacipőre, aztán bemenni az osztályterembe, a nevükkel jelzett cetlit bedobni a megfelelő kosárkába (iskolai ebéd/otthonról hozott uzsonna), az ebédesek ugye a névvel ellátott pénztárcát is, a vizespalackot kitenni a tálcára, visszatenni az asztalra az előző napi, otthonra választott olvasnivalót, választani és a táskába betenni az aznapit, végül a táskát betenni a névvel ellátott fiókba, majd elvegyülni a többiek közt. Maja nagyon ügyesen csinálja mindezt, nagyon büszke vagyok Rá! Nekünk szerencsénk is van, mert az Ő osztálya közvetlenül a bejárat mellett van, így én az ajtóból figyelem, hogy rendben megy –e minden, láthat engem, és segítséget kérhet, ha úgy érzi. Szeretem nézni az ablakon keresztül, ahogy a dolgai végeztével besétál a terem belsejébe, körülnéz, választ egy asztalt (4-5 féle tevékenység közül választhatnak reggelente) és bekapcsolódik a vágásba, ragasztásba, gyurmázásba, építőkockázásba. Persze csak egy percet maradok, mert mások sem bámulják a gyereküket az ablakon át, no meg nem is akarom, hogy észrevegye, hogy figyelem. De egyszer szívesen végignézném egy napját webkamerán keresztül vagy egy láthatatlanná tévő köpenyben a sarokból….

Egyelőre úgy tűnik, bírja az új rendet, nem reklamál, hogy miért van bent olyan sokat, csak a Csücsije hiányzik Neki, hogy egész nap távol van tőle. Az ebédet is úgy tűnik, hogy eszegeti, első nap ugyan csak a káposztát ette meg, de második nap már a húst is megette, legalábbis ezt mondja, aztán ki tudja, mi igaz belőle. Az angoljának bizonyosan jobb ez a hosszabb iskolaidő, láványosan többször kapom azon, hogy angolul énekelget valamit vagy egy mondatot mondogat. Sokszor kérdezget, hogy ez vagy az mit jelent. Ma, mikor beértünk, nyafogni kezdett, hogy „jaaaj, ne, már tidy up time van, nem lesz időm játszani!” Azért még mindig nagyon távolinak tűnik, hogy mindent értsen, beszéljen és érdemlegesen részt vegyen a játékban vagy a kérdezz-felelek típusú foglalkozásokon, de előbb-utóbb biztosan elérkezik az is. Talán az iskolaév végére.

Nem csak Maja, hanem a mi napirendünk is megváltozott Samuval. Kicsit szorosabb lett az időbeosztás, de összességében többet játszom velük, mint az délelőttös rendszerben. Reggel leviszem Maját, néha Samu is jön velünk. Visszajövök, hazafelé sokszor elintézek egy kisebb bevásárlást vagy postát, ilyesmit. Itthon aztán jöhet egy csésze kávé egy kis netszörfölgetéssel, gyakorlatilag ez a negyed óra pihenés adódik nekem a napközben. Délelőtt intézem a mosásokat, csinálgatok egy kis házimunkát, amennyit Samu enged, játszunk, könyveket nézegetünk. Igyekszem minél hamarabb letenni aludni, hogy még legyen időm főzni és további házimunkát végezni, mielőtt indulni kell Majáért. Mire Majával hazaérek, általában már fel is ébred Samu. Eszünk, elpakolok, és utána csak velük foglalkozom fél hétig, legfeljebb közben teregetek, ruhát hajtogatok, pakolászom. 18:25-kor kezdődik a Lapka malac a tévében, Samu hangos „Kapka!” felkiáltással vágódik fel a kanapéra, Maja mellé, és folyatják a szemüket fél órán keresztül, mert 3 mesét nézhetnek meg. Eközben én tudok mosogatni, pakolni. Mese után még esznek valamit, aztán engedem a vizet, fürdés, esti tej és alvás Samunak, Majának még meseolvasás (angol és magyar), éneklés és utána alvás. Én annyit nyertem az új rendszeren, hogy korábbra tevődött a fektetés (Maja a suli miatt már nem tud délután aludni és Samu is korábban alussza a déli adagját), így kicsit több időm van este, amit beoszthatok a maradék házimunka, a netezés/kapcsolattartás/blogolás, a magammal való törődés és a B-vel közös tevékenységek közt.