az udvaron gyülekeznek az anyukák, aztán a tan. néni kinyitja a terem ajtaját és egyenként szólítja ki a gyerekeket, keresztnevükön, egy-egy alliteráló, pozitív jelzővel előtte, pl.: marvellous Maya. És akkor Ő kiszalad, izgatott, boldog arccal, kicsit szétbomlott copffal, lecsúszott térdzokniban, én pedig boldog vagyok és büszke és megkönnyebbült, hogy jól érzi magát, tetszik Neki, nem szenved, nem teher Neki az ott eltöltött idő. Még visszamegyünk Miss Johnsonnal, hogy válasszunk egy második könyvet otthonra (ne legyen ma is reklamálás), és ha már ott vagyunk, megmutatják nekem azt a papírból, magokból, gombokból készített arcot, amit aznap csináltak. A tan. néni elmeséli azt is, hogy reggel a szőnyegen ült a csoport, köszöntötték egymást, és akkor Maja egyedül köszönt, hogy "good morning, Miss Johnson", és hogy kapott is érte egy jó nagy tapsot az osztálytól (este a kádban pedig kiderült hogy valami angyalkát is, az erre kijelölt kis gyűjtőpoharába). Szóval tényleg törődnek Vele, szeretik és segítik, és ez nagyon megnyugtató. Most két nap suli nélkül telik, amit Maja egy kis rosszalló morranással vett tudomásul. Jövő héttől indul a háromórás napi penzum, remélem, hogy még annak a hétnek a péntekjén is hasonló lelkesedésről számolhatok majd be.