Hugh és Jamie országában

 2010.08.06. 01:02

Már mindkettőjüktől kiszemeltem egy-egy szakácskönyvet (van Nekik más könyvük is, pl. Hugh eats everything - ebben a "vidék császára" a finnyás angoloknak bizonygatja, hogy az állatoknak minden része ehető, Ő már meg(t)ette és lám, még mindig él), hogy ha már "tűzközelben" vagyok, illetve a beilleszkedés jegyében időről időre Tőlük is kerüljön valami a családi asztalra. Mert hogy a főzést nem áll szándékomban feladni, bármilyen olcsók és csábítóak és népszerűek is itt a kész kaják. Majdhogynem "hülye, aki főz", mert hogy mire az alapanyagokat megveszi az ember, már háromszor annyit kifizetett, mint ha megvette volna a készet "buy one get one free" (vegyél egyet és utánad dobjuk a másikat ingyér) vagy "bármely sok együtt óccsóér" akcióban, és akkor még otthon neki kell állni, kötényt kötni, pucolni, hámozni, darabolni, dinsztelni, pirítani, fűszerezni, párolni, keverni-kavarni, miközben a redimílesek már el is felejtették az ebédet, mert otthon csak bedobták a mikróba, aztán bedobták. Nem, nem, a főzéshez ragaszkodom. Olyat, amilyet otthon szoktam, amennyire a helyi alapanyagok engedik, és olyat, amit itt szoktak, amenyire a család ízlése engedi.

Remélem, ez a fajta beilleszkedésem több sikerrel jár, mint a többi eddigiek...

A porszívó. Kellett vennünk egyet, mert az otthoni kellett otthon az átmeneti időszakban, miközben már itt is kellett valami, amivel takarítani lehet. Meg amúgy sem fért volna már be egyik fuvarba sem. Szóval bementünk a helyi elektronikai áruházba, és körülnéztünk. Voltak azok, amilyeneket a kontinensen használunk, és volt egy másik sor a helyi menőből, ami úgy néz ki, mint a mi nagyanyáink hajdani tili-tolija, csak van rajta egy 1850watt teljesítményű motor és egy porgyűjtő tartály. Mondom magamban, ezeknél itt mindenhol padlószőnyeg van, mint a mi (itteni) házunkban is, biztos tudnak egyet s mást a porszívózásról, vegyük azt, amivel ők is takarítanak. Na, hát visszasírom a kontinens-modellt, mert ez RÉM HANGOS, még annál is hangosabb, ormótlan (nem lehet beférni vele sarkokba, bútorok alá) és nehéz. De mondjuk tény, hogy jól takarít, végülis ez a lényeg, nem? (nem csak....)

Szárítsunk a kertben! B. már említette korábban, hogy itt mindenki kint szárítja a ruháit, 15 fokban is. És kijöttem, és láttam, hogy tényleg (bár én 15 fokot még nem éltem itt, majd fogok...). Kicsit fura a dolog, minthogy sokat esik az eső, nem tudom, akkor vajon mindenki rohan és bekapkodják vagy hagyják ott egy kis utómosásra, majd megszárad újra alapon? Annyiból van alapja a kint szárításnak, hogy hamar rájöttem, a házben borzasztó lassan száradnak a ruhák, mert párás a levegő. Mikor már végképp elúsztam a ruhaszárítás miatt a mosásokkal, gondoltam egyet, és "illeszkedjünk be!" felkiáltással vettem egy 100 db-os csipeszkészletet, olyan kis helyre, kötélre akasztható műanyagkosaras fajtát, olcsón, trendi színekben, és kiteregettem a kertbe az első adag ruhámat. Olyan szép volt, ahogy a fehér lepedőt lengette a szél, nagy elégedetten hagytam őket a napsütésben. Na, estefelé megyek, hogy beszedjem a cuccot, hát akkor jött a nagy pofáraesés, mert odakint sem száradtak meg a ruhák, pedig szép napos idő volt, viszont a pizsamanadrágomat leszarta egy arra kószáló sirály. Na, akkor a kint teregetésből nekem ennyi elég is volt, köszönöm szépen. A sztori folyománya: a második körben utazott velünk az otthoni szárítógép. Most végre haladok a mosással, és B-nek sem kell lehajolgatnia a szelektív hulladékkal, hogy fájjon a dereka. ((a hűtő mellett találtunk heyet a gépnek, ahol eddig a szelektív gyűjtő láda volt, az most felköltözött a szárító tetejére)).

A bejegyzés trackback címe:

https://vidrak.blog.hu/api/trackback/id/tr702202576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mustela 2010.08.11. 10:27:21

Helló vidrák!
Lenne egy kérdésem. A vidrabundának pontosan mekkora szüksége van volumennövelésre? Szörtőemelő termékcsalád... Merthogy megvan a bundasampon meg a bundabalzsam. Avtomobil hogy válik be? Szokjátok a jobbkormányt? Ha mégis lecserélnétek, itt egy link nektek:
www.hasznaltauto.hu/kishaszonjarmu/nissan/nissan_navara-4043635
(leírás mező...)
süti beállítások módosítása