Egyéves számvetés

 2010.04.06. 22:21

Vigyázat, hosszú...

10,5 kiló, 80-as ruhákat hord. Fejkörfogata 46 cm.

Nem sokat áll kapaszkodás nélkül, pedig tudna: ha véletlenül ebbe a helyzetbe kerül simán elálldogál akár fél percen keresztül is, de saját akaratából nem törekszik álldogálni. Ugyanígy, illetve talán ebből is fakadóan a járással sem próbálkozik, nagyon jól elvan a mászással, amivel meglepő sebességgel képes kepeszteni a kinyitott hűtőszekrényajtó, bejárati ajtó, bekapcsolt számítógép, kihúzott fiók, kinyitott mosogatógép, stb. felé.
Ágyról, kanapéról ügyesen lefarol, összesen egyszer-kétszer kellett „megmutatni” neki, és utána már önállóan csinálta.
A kiságyát két nappal a szülinapja után le kellett engedni a legalsó állásba, mert egyszer csak kimászott (és fejre esett – mea culpa, Apa már hetek óta mondogatta, hogy lejjebb kéne tenni… Szerencsére nem lett baja, csak egy lila folt a homloka fölött, ami másnapra el is tűnt). Az etetőszékből is kimászik, fel az asztalra. Kénytelenek leszünk megvenni hozzá az övet és becsatolni Őkelmét, bár biztosan nem veszi majd jónéven.
Szereti lehúzni a zoknijait, néha szélmalomharcot vívunk egymással: én felhúzom a lábára, Ő egy perc múlva lehúzza, én visszahúzom, Ő megint lehúzza. Öltözésnél néha nagyon ügyesen segít, a karját mintha már próbálná egyedül beledugni a póló karnyílásába, vetkőzésnél pedig ha kihúztam a karját a felsőrészből, megfogja a nyakrészt és húzza lefelé a fejéről. Ha megfésülöm, kiveszi a kezemből a fésűt, és próbálja fésülni a haját, persze ezzel leginkább újra összekócolja.

 

A darabos ennivalókkal nincs túl nagy barátságban, a sült krumplit, a rántott halat, a kekszet és a kiflit elmajszolgatja, de eddig minden mást kiköpött vagy egyáltalán nem is volt hajlandó a szájába venni. Így az input nagy része továbbra is cumisüvegből történik: alváshoz, alvás előtt táp, ébredés után tejpép, és naponta egyszer bébiétel kanállal, ebből összesen 4 félét hajlandó: a gesztenyés-almás csirkét, a sütőtök-csirkét, az alma-banán-csirkét és az őszibarackos pulykamellet. Slussz. Ha vásárolok, rendre elcsábulok, és mindenféle egyebet is megveszek, hogy „ez biztosan ízleni fog Neki”. De nem.Ragaszkodik a megszokott négyeshez, ha mást kap, kiborul. Legjobban az asztal alá leesett, kicsit összeszáradt darabkákat szereti majszolgatni. Lépeget az asztal keresztmerevítőin át ide-oda, és közben csipeget. Az autóban bejön Neki a kölesgolyó, főleg, ha Maja adogatja.

A kis lelkében dúl a szeparációs szorongás: ha a családtagok közül valaki (főleg én) eltűnik a látóteréből, vagy akár csak távolodni látszik, összedől a világ, sír, mászik, kepeszt utánunk. Egyébként viszont továbbra is hihetetlenül pozitív személyiség, rengeteget mosolyog mindenkire, szeret nevetni, könnyű megnevettetni. Szereti az ölbéli, főleg a döcögtetős, lovagoltatós játékokat, mondókákat, csak úgy ragyog közben az arca, és ha vége, tovább rugózik, döcögteti saját magát. A csip-csip-csókát is nagyon szereti és természetesen a kukucs játék is nagy kedvence.
Éppen a születésnapján próbált először tapsolni. Szintén ezen a napon történt, hogy a papírpelenkán megmutatta a békát. Tetszenek Neki a mintás, figurás tárgyak, ruhadarabok, így a pelenka mintája is felkeltette az érdeklődését. Pelusozás közben próbaképpen megkérdeztem Tőle, hogy „hol a béka?” és néhány kérdezés után kövér kis ujjacskájával rámutatott a békára! Azóta már sokszor eljátszottuk ezt, mindig békára mutat, nem csak úgy akárhová a pelenkán. Amúgy meg maga a mutatás is újdonság.

Nagy élvezettel fúj mindenféle csőszerű tárgyat, pl. a porszívó csövét vagy búvárpipát (ezeken Maja nagyon jól mulat), de a furulyát is.Sokat dumál, mindenféle szótagokat ismételget: apa-pa-pa-pa, ebbe-be-be, vagy röviden nyilatkozik meg: hö-ggö, be.

Majához hasonlóan Samu is iszonyúan élvezi, ha a franciaágyon kirázom és lobogtatom a paplant. Ilyenkor annyira nevet, hogy majdnem hanyattesik.
 
Foga továbbra is öt van. A haja viszont hiperűrsebességgel nő, lassan már le lehet vágni hátul.
 
Éjszaka általában végig alszik, nagy általánosságban véve fél8-tól fél8-ig, néha egyszer felkel enni. Napközben van egy fix délelőtti alvása kb. fél11-től 2-2,5óra. Délután is aludna, de ez sokszor elmarad amiatt, hogy Majáért kell mennünk az oviba, mire hazaérünk meg már nincs idő, hogy aludjon. Legtöbbször könnyen elalszik, akkor is, ha még ébren van, mikor kimegyek a szobájából. Szopja a mutató- és a középső ujját, gyűrögeti a rongyát, és így szépen elalszik.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vidrak.blog.hu/api/trackback/id/tr131900294

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: website laten maken 2018.05.27. 19:42:44

Schwinn Csepel kerékpár - Bicikli bolt

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fürge toll 2010.04.14. 09:55:33

Kicsit elkésve, de: Isten éltessen sokáig, Samu!

vidramam 2010.05.19. 21:50:33

Nagyon elkésve köszönjük szépen a köszöntést!
süti beállítások módosítása