Volna egy kis aprója, bkv jegyre kéne! Majdnem idáig süllyedtem ma. De aztán megoldódott. Történt ugyanis, hogy fogorvoshoz kellett mennem (a változatosság kedvéért). A Margit híd felújítása óta járhatatlanná vált Szentendrei utat ki kellett hagynom az útvonalból, úgyhogy azt terveztem, hogy leteszem a kocsit a Mexikói útnál, majd földalattival döcögök be a Bajcsy-Zsilinszky útig. A Mexikói útnál azonban kiderült, hogy mindössze 240 forint apró csörög a pénztárcámban. A vonaljegy 300. Kérdezem a pénztárost: kártyával fizethetek? Naná, hogy nem. Hurrá. És hol van automata? A válaszból nem hallok semmit, mert én sosem szoktam ezeken a pénztárablakokon ütött lyukakon keresztül, nem tudom, hogy csak én vagyok az átlagosnál süketebb, vagy a konstrukció az, ami elhibázott. A lényegen nem változtat, hogy melyik. Mögöttem dübörög egy álló busz, a nő valamit magyaráz, vonogatja a vállát, mutogat egy irányba, ingatja a fejét. Kicsit tipródom, hogy mi legyen, aztán kreatív módon eszembe jut a mentő ötlet: szakaszjegyet veszek, azzal eljutok egy olyan állomásig, ahol van bankautomata. A szakaszjegy 250 forint… Paff. Más lehetőségem nem lévén, elindulok abba az irányba, amerre mutogatott, de nem látok automatát. Kérdezem a helyi üzletek tulajdonosait, ők sem tudnak automatáról. Támad egy korszakalkotó ötletem: Relay újságosnál veszek jegyet, az van annyira huszonegyedik századi intézmény, hogy fizethessek kártyával. Hát tévedtem. Viszont az eladólánynak remek ötlete támad: egy villamosmegállónyira innen van egy automata…. Úgy érzem magam, mintha a Marsról jöttem volna. Kb ezen a ponton jutottam el az első mondatban idézett szintre, de aztán felülkerekedett a büszkeségem. Nincs visszaút: bliccelnem kell. Elindulok az alagút irányába, de már a lépcső tetejéről látom, hogy 3 kaller áll a bejáratnál. Megúszásra itt esély nincs, úgyhogy egyenesen hozzájuk lépek és vázolom szorult helyzetemet. A nő mondja, hogy itt a peronon van egy jegyárusító, ahol fizethetek kártyával. Hurrá, meg vagyok mentve! Átengednek a Szent Peronzáró Vonalon. Látom, egy hasonló újságosstand, mint amilyennél próbálkoztam korábban. Már gyanakvó vagyok, úgyhogy rákérdezek a kártya-dologra. Neeeem, nála nem fizethetek kártyával, hanem ott, a jegykiadó automatánál. Hitetlenkedve lépek a masina elé, és tényleg: van rajta bankkártya nyílás! Nagyjából olyan megdicsőülten veszem magamhoz A Jegyet, mintha legalábbis aSzent Grált pottyantotta volna elém az automata. Megyek vissza, hogy érvényesítsem a peron elején, útközben az újságárus hölgy kihajol, és megkérdezi, sikerült –e, mindenki mosolyog, mindenki elégedett, barátom az egész végállomási társaság.

Visszafelé újabb kálvária, amit már nem fejtek ki részletesen, de volt benne kártyanyílás nélküli jegykiadó automata, állását féltő ellenőrnő, eü szünetet tartó jegypénztáros, egy potyaút a bankautomatához, pénzváltás a H&M-ben és egy nagynak bizonyuló rózsaszín balettcipő. Ezen címszavakból mindenki összerakhatja a maga verzióját. Jó szórakozást!