5 nap után, péntek este jöttünk haza, a gyerekeket sikerült sitty-sutty ágyba dugni, azzal lerogytunk a kanapéra tévét bámulni. Hiába, ebben az életszakaszban a nyaralás már nem a heverészős-pihenős kikapcsolódás, mint zsenge ifjú korunkban. Az ember néhány napra lecseréli a háttérképet, de az ikonok kevés változással maradnak a szokásosak. Néhány program futtatása közben majdnem feladtam és azt kívántam, bárcsak maradtunk volna otthon. Példaként említeném a „vérhiszti a szoptatás körül a strandon egy félsátorban” vagy a sokadik „gondoljuk végig majd keressük és pakoljuk össze az egész család strandolós/kirándulós cuccait” címűeket. De minden szülőpróbáló helyzet ellenére az egész banda egyetértett abban, hogy még egyszer ugyanennyi időt szívesen maradtunk volna. Maja élvezte, hogy non-stop igába hajthatja a nagyanyját és a nagynénjét, no meg annak barátját, kedvére sarazhatott a méretes vízparti homokozóban, kivételesen naponta többször is kaphatott fagyit. Samunak mindig volt valaki, aki cipelje a fenekét és megnézhette a füredi szívkórházat (természetesen csak kívülről). Nekünk meg, hála a jelenlévő családtagoknak, jutott néhány pihentető gyerekmentes pillanat.

És, bár az összecsukható székek végül itthon maradtak, mégsem unatkoztunk: volt két fehér műanyag szék a szoba teraszán.