Megtörtént az elképzelhetetlen: Maja a napokban óriási pálfordulással belement, hogy a kilométer hosszú (rácsvédő volt ugyanis pályája kezdetén) Szent Csücsit a varrónő kettévágja. Már többször próbáltuk finoman rávenni erre a "műtétre", eddig sikertelenül. Aztán ez a sáros, havas latyakos tél a mi malmunkra hajtotta a vizet, mert mikor már többedszer ért le csücsi a földre, miközben a kocsihoz lépcsőztünk lefelé, Majánál is betelt a pohár. Aznap épp Apa vitte oviba, és engem már csak akkor hívott fel, mikor csücsök már visszavonhatatlanul a varrónő markaiban volt. Még szerencse: a végén még lefújtam volna az egészet, szinte fájt a tudat, hogy Maja hőn szeretett csücsijét ollóval kettényiszálják. Rettegtem, hogy Maja meggondolja magát, és sírva követeli majd, hogy csináljuk vissza, legyen újra hosszú a csücsi. Egész nap azon járt a fejem, hogy hogyan oldhatjuk meg a problémát, már lebegett a lelki szemeim előtt, hogy négy patenttal újra egyesíthető lesz a két rész... De nem, Maja hazajőve büszkén mutatta az új fazonú csücsijét, és azóta is nagyon boldog vele. Huhh, egy szikla legördült. És így most van egy tartalék csücsink is, olyan katasztrófa esetére, ha valahogy elveszne a "fő"-csücsi.

A Csücsi-korszak hajnalán: