Bőrdzsekik és tetkók, halálfejek és lángnyelvek, kivillanó mellek és fenekek (korra és adottságokra való tekintet nélkül), veszkócsizmák mezítlábon, gumiégetés és motorbrummogtatás, húrszaggató rockzene és óriásserpenyőben sülő karajszeletek. Ez mind a 10. Harley-Davidson fesztivál, aminek voltam szerencsés közvetlen közeli tanúja lenni. Létezik ugyanis egy Harley mentőmotor, amit ugyan semmire nem használnak (mert alkalmatlan a feladatra), viszont baromi jól néz ki, így hát a tulajdonos Harley-kereskedésnek és a mentőmotoros alapítványnak is jó reklám mutogatni, amire mi lenne jobb terep, mint egy ilyen fesztivál? B. mint egyike a mentőmotorosoknak, elvállalta a csütörtöki fesztiválnapot Alsóörsön, a nagyszülők pedig a gyerekfelügyeletet Leányfalun, így hát én is nyeregbe pattanhattam, és lemotoroztunk a nevezetes eseményre. Remekül mulattunk az enyhén elázott olasz vérhárlisokon, ahogy hosszú bőrkabátban és vietnámi papucsban nyomták az élőzenére, valamint az ezt rögzítő helyi média emberein: a szódásszemüveges fotóson, aki valószínűleg élete fotóit készítette itt, és a helyre riporternőn, aki pink converse csukában és barnásnarancs indiai mintás tunikában (nadrág nélkül) volt nagyon trendi, csodás öltözékét pedig még egy műanyag haj”harapóval” koronázta meg. Tudom, szemét vagyok.

A nap élvezeti értékéből némiképp levont az, hogy hatkor eleredt az eső és fújni kezdett a szél, és ezek nem hagytak alább még nyolckor sem. Tipródtunk, hogy várjunk –e még az elemek csöndesedtére, kockáztatva, hogy még ránk is sötétedik, vagy induljunk el hazafelé esőben-szélben, de legalább világosban. Utóbbi mellett döntöttünk. Esőruhánk persze nem volt, szóval a cuccunk percek alatt ronggyá ázott, aztán ezt a vizes szerkót fújta a menetszél 120-140-nel. Egy élmény volt… B felkészített, hogy majd meglátom, milyen remek érzés lesz, ahogy az esőcseppek átfúródnak a nadrág szövetén. És lőn! A 90 km-nyi autópálya szakaszt kétszer szakítottuk meg azért, hogy kicsit felmelegedjünk: benzinkút, forrócsoki/bécsi kávé.

A hosszú fagyoskodásért cserébe viszont olyan szivárvány látványában volt részünk, mint eddigi életünkben még soha! Fél kilenckor, az éppenhogycsak a horizont felett álló nap csalogatta elő a jócskán párás levegőből, így az amúgy is pazar alkonyati fények, aranyló barackszín felhők és szikrázóan türkizkék ég adta a hátteret a teljes ívét mutató szivárványnak. Eszméletlen volt, alig győztem nézni és szívni magamba az élményt!